Még télen kezdtem el ezt a könyvet, otthon és végül itt, Kambodzsában sikerült csak befejeznem, vmikor február vége felé. Nem jellemző ez rám. Ha egyszer rácuppanok egy könyvre, akkor minden adódó pillanatot megragadok arra, h akár egy mondatot is olvashassak belőle, így elég hamar végezni szoktam velük. Az sem zavar, ha éjszakáznom kell és másnap munka van. Szinte a könyvben élek és gondolkodom. Olyan mint, mikor randira készül az ember. Izgul és alig várja, h újabb részletébe is belelásson ennek az új embernek, miközben vhol mélyen, az is benne van, h vajon csalódást fog-e okozni. Sajnos, én csak az utóbbit éreztem. Az viszont végképp nem vall rám, h befejezzek egy könyvet már az elején vagy akár a közepén. Inkább megadom neki az esélyt, ésha! Plusz, Oriana-t nagyon lelkesen ajánlotta nekem egy ismerős és végig kíváncsi voltam arra, h vajon ez honnan eredhet, belőlem, miért nem váltja ki ezt az érzést.
Be kell vallanom, h a regény témája is elég távol állt tőlem. Igaz, h szeretem a különböző történelmi időszakokat leíró könyveket, de itt, a véres, embertelen és kegyetlen háború a téma, amihez én gyenge idegzetűnek vallom magam, még így, olvasva is! (A helyszín Bejrut, a főszereplők pedig olasz békefenntartó katonák)
VISZONT, mikor letettem a könyvet, kifakadt belőlem egy mély sóhaj és egy "Hűűűűűű!". Ez az jelentette, h mégsem hagyott közömbösen! Be kell vallanom, h meghajolok Oriana Fallaci előtt! Sosem olvastam még egy ennyire összetett és sokszereplős könyvet. Rengeteg karaktert vont be és hihetetlenül jól tudott lavírozni köztük! Arról nem is beszélve, h leesett az állam, h nőként milyen részleteséggel ismerte a modern hadviselés körülményeit! Óriási munka állhat a háttérben, nem is beszélve a saját tapasztalatokról! De mindenekelőtt maga a történetvezetés és a játék a szereplőkkel az, ami letaglózott. Emiatt nem tudom azt mondani, h ne vegyétek a kezetekbe! Tanulságos belelátni ennyi férfi életébe és rajtuk keresztül átélni, h milyen életük lehet a katonáknak egy ismeretlen városban, ismeretlen ellenséggel szemben. H mit hoz ki belőlük ez a helyzet és Oriana még azt is bemutatja, h honnan indultak, milyenek voltak a sorozás előtt. Szóval elsimerem, jó könyv. Csak én vok az, aki nehezen viselte a témát. De az, akit mindez érdekel, sztem megkaphatja az elmélyülés élményét, nem is remélt részleteséggel és rengeteg hétköznapi, emberi történettel. Lelketpróbáló.
Csak egy apró megjegyzés a végére: a Professzor karakterét élveztem a legjobban. Számomra az ő levelei és részei tartalmazták a legtöbb üzenetet, amit magammal vihetek. Még az is lehet, h egyszer újraolvasom ezt a pár oldalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése