Nagy izgalommal vártam a trilógia befejező részét. Egyszer előttem volt a boltban, kézbe vettem, belelapoztam, alig vártam, h elolvashassam. Viszont elég drága volt kambodzsai viszonylatban, így fájó szívvel, de visszatettem. Gondoltam, majd megnézem máshol, vagy legközelebb megveszem. Itt csak nincs akkora rajongótábora a vámpíroknak. Tévedtem. A következő alkalommal már egy sem volt. Szomorúan vontam le a végkövetkeztetést, életemben immár húszmilliomodszor, h ha megtalálod, amit keresel, fogd és fizess! Ne tökölj! Csak hónapokkal később sikerült, mérhetetlen nagy örömömre, a siem reap-i reptéren rábukkanom több példányra is! Végre, megvan!!! Azonnal mentem a kasszához, meg sem néztem az árát! Na jó, azért rákukkantottam, h ugyanannyi-e, mint amire emlékszem...Elégedetten forgattam a kezemben a vaskos könyvet, örömmel tekintve a több száz oldalas kihívásra. Szinte azonnal bele is kezdtem. Elsőre meglepett, h részekre van osztva. Nem értettem, mire jó. Aztán egyre jobban elmélyedtem a sztoriban és világossá vált. Vegyes érzéseket váltott ki belőlem. Hol tetszett, hol nem, hol nem tudtam, hova tenni. Kicsit más, mint az eddigiek. Bevallom, picit csalódott is voltam, h nem a megszokott struktúrát kapom. Az első rész nagyon szerelmesre sikeredett és várható volt, h nemsokára érkezik a feszültség. Csak találgattam, h vajon mi jöhet még! Rendesen fejbevágott a fordulat! Majd következett a második rész, a harmadik szereplő, Jacob szemszöge. Nagyon jó ötletnek tartottam, de nekem kicsit rémisztő volt Bella állapotának leírása. Úgy éreztem elvesztette a történet a báját, azt, amit én szerettem benne. Hogy hiába tudom, h mese habbal, elragad, beleélem magam és nem tudom letenni. Szeretem, h Stephenie Meyer egy olyan történetet alkotott, amit eddig csakis ijesztgetésre használt az irodalom vagy a filmipar, ő viszont újat hozott létre azzal, h egy abszurd történetből vmi kedveset és izgalmasat alkotott, ami milliók számára nyitott meg egy új képzeletbeli világot. A 4. könyvnél viszont többször csóváltam a fejem és a második résznél kicsit elakadt az olvasás lendülete. Igaz, megint ott volt bennem, h vártam, mi lesz ebből, hova lyukad ki a történet. Párhuzamosan azzal, h mindezt vajon, hogyan fogják előadni a film verzióban! Jó, mindehhez tudni kell azt rólam, h elég gyenge idegzetű vagyok! :) Én történelmi regényeken (pl.: Dumas, Jókai), Két Lottin és Lassie-n nőttem fel, sosem kerültem horror vagy rémisztőbb történetek és filmek közelébe. Az ET-t is egy kanapé mögül néztem végig kb 9-10 évesen és hónapokig nem tudtam kiverni a fejemből! :) Tehát elég valószínű, h ami nekem túl sok volt ebben a könyvben az másnak meg sem kottyant. Amellett viszont akkor is kitartok, h a történethez viszonyítva kicsit vesztett a szépségéből, az ártatlanságából ezzel az új vonallal. De ki tudja? Talán az írónőnek épp ez volt a szándéka. Vmi mást akart. Vmi meglepőt és ez teljes mértékkel sikerült.
Végül elérkezett az utolsó része a könyvnek, újra Bellához. Itt, szépen lassan minden visszakerült a megszokott kerékvágásba számomra. Innentől már le sem tudtam tenni a könyvet! Megmenekült a történet, én, rózsaszínbe tekert izgalmakra vágyó, szívem megkapta, amit várt.
Tudom, sokan kétkedve állnak a Twilight könyvekhez. Én is így voltam ezzel, egészen addig, míg fel nem tűnt, h a baráti körömön vírusként söpör végig és nincs, aki egy rossz szót mondana rá. Mivel tudtam 1-2 részletet a történetről, eleve ellenálltam. Vámpíros könyv? Nem érdekel! Végül csak beadtam a derekam, arra hivatkozva, h elolvasom az első részt, h lássam, mi az, ami ennyire megfogta benne a barátaim. Ebben a pillanatban zárult a kör és máris a rajongótáborban találtam magam. Olvasmányos, kiragad, mi kell még? Stephenie Meyer azt mondanám rá, h olyan folyékonnyá teszi a történetet. :) Ez azt jelenti nekem, h halad a sztori és fordulatos. Ami a legjobban megfog, ahogy Bella lelki életét leírja, olyan szépen át tudja adni az érzéseket, h szinte egynek érzem magam a főszereplővel (ezért is tetszett a második rész első fele, míg sokakban a vontatott érzést keltette). Emiatt is nehéz, szerintem, filmrevinni. Lehet, h nincs eget rengető mondanivalója a könyvnek. De nekem mindenképen tanulságos volt. Hogy néha jól esik csak úgy hagyni, szórakoztatni magam, minden fajta súlyosabb üzenet nélkül és elmélyedni egy teljesen valószerűtlen történetben. Ha bkiben felmerülne a kérdés: nem, még nem olvastam se Harry Pottert se hasonló világú könyvet. Tudom, most csóváljátok a fejetek! Hát ez van, mire van az élet, ha nem arra is, h folyamatosan változzunk és levonjuk a múlt tanulságait? :D
Visszatérve a Hajnalhasadásra, úgy tettem le a könyvet, h ott volt az a bizonyos sóhaj, h vége és sajnálom. Tetszett, hiába voltak közben kétségeim. Hiszen ezúttal nem csak egy könyvet fejeztem be, hanem egy egész történetet, aminek eddig mindig vártam a következő részét és most lezárult. Amiben szinte benne éltem! Cipeltem a többszáz oldalt metrón, utcán, olvastam ebéd közben és este, lefekvés előtt. Jó volt és egyáltalán nem bántam meg, h anno belekezdtem. Sőt! Kár lett volna kihagyni!
